Újhold szerdán 13.36 perckor az égen éppen álló helyzetben lévő Uránusz pezsdítő uralma alatt.
Vízöntős napokban vagyunk: a Nap és a Plútó is itt jár és mindkettőhöz egy-egy gyorsabb mozgású planéta kapcsolódik. A Nappal a Hold, a Plútóval Merkúr forr egybe.
Bolond, pezsgő, felpörgető, de pattogós, odacsördítő, mélységeket és magasságokat is megélő energiák… és még millió más, kinek melyik életterületen járnak és egyéni kapcsolódással vannak még megáldva.
Ebből az energiából, ha a könnyedséget megragadjuk, akkor tudjuk igazán a javunkra fordítani, hiszen ha könnyedség van, minden van. Mert ha mindenhez, ami látszólag történik csak velünk könnyedebben tudunk hozzáállni, vagyis nem görcsölünk rá a dolgokra, akkor már nyert ügyünk van. Ha pedig a tudatosságnak azon a fokán vagyunk, hogy tudjuk nem csak történnek velünk a dolgok, hanem mi magunk teremtjük, akkor pedig ebből a könnyed energiából még lazábban teremthetjük az életünk minden pillanatát.
Nagyon fontos tanítása ez az újholdnak, hogy rálássunk arra, hogy önmagunk megtisztítása cselekvőként – vagyis tegyük le a számunkra terhes dolgokat – a lelkünk megtisztulását is hozza, felszabadulhatunk az érzelmi korlátok alól is.
Mindeközben az energiák furaságokat is hozhatnak, ami nem megszokott, másként alakulhatnak a dolgaink, mint ahogy eredetileg terveztük. Esetleg egy-egy kapcsolódásban észrevehető lesz, hogy most valami másként működik, de legyünk nyitottak, fogadjuk el, hogy most másként alakul, inkább a kíváncsiságunkat vegyük elő. Lehet, hogy valamilyen más úton mást tudunk létrehozni?
Ha azt érzed, te magad vagy fura, akkor fordítsd le magadnak úgy, hogy „különleges vagyok”, másként látok dolgokat, mint mások és ez egyedivé tesz. Persze a legjobb, ha ezt el is raktározod magadnak és megerősíted magad ebben. Mindenkiben ott van a zsenialitás valahol, csak el kell hinnünk, hogy ezt elő is tudjuk varázsolni.
Minden újhold az új kezdetről, az elindulásról is szól, ilyenkor érezhető valamiféle mélypontról való felfelé törekvés, ahol a mélypont nem negatív értelmű, inkább csak energetikailag érezhető. Tekintve az elmúlt napok visszajelzéseit és a saját önreflexiómat, melyek a múlthétre vonatkoztak, érzelmi mélypontok szinte a semmiből, indokolatlan félelmek megjelenése volt jellemző. Így ránk fér már a kikönnyülés és a felpezsdülés, amit már hétfőtől lehetett érzékelni.
Ebben a hónapban nagyon erősen kapcsolható az új kezdet a Jupiterhez is, aki a szeretet bölcsessége, az a fajta magas tudás, ami csak a szeretettel együtt életképes, termékeny és előrevivő.
Jupiter a Bika csillagkép szemével áll együtt az égen, az Aldebaran csillaggal: meglátni első sorban a saját működésünket, ami már felfelé kapcsolódik, a legmagasabb univerzális vagy isteni magasságokba.
A Merkúr – Plútó együttállás, a kommunikációnkba hozhat egyfajta erőteljességet. Olyan ez, mint amikor kimondok valamit és megteremtődik. Figyeljünk arra, mit hogyan fogalmazunk meg, ami persze mindenkorra érvényes, de most még jobban, hiszen amit gondolunk, főleg amit kimondunk az már ott rezeg a térben, az már ott van körülöttünk.
És itt van még a Halak jegy kiemeltsége, hiszen a Szaturnusz és a Neptunusz itt járva folyamatosan az összegzésre, tapasztalataink, tanulságaink levonására sarkall, illetve minden lehúzó dolog, személy, helyzet lezárására, aminek már lejárt az ideje. Ide tartozik az is, amikor a saját magunkat vizsgálva megtaláljuk azokat a tulajdonságainkat, szokásainkat, függőségeinket, amelyek már tarthatatlanok ahhoz, hogy továbblépjünk és az új kört – amikor ez a két planéta a Kos jegyébe ér -, már tiszta lappal, egy magasabb rezgésszinten kezdjük.
Ehhez még a Vénusz is segít, ott jár ugyanis köztük, teremtő energiáival besegít ebbe a folyamatba, segíti a hétköznapokba ültetni, működtetni az új szokásokat, az új kezdetet.
Másik teremtés bolygónk a Mars az Ikrek csillagkép égi kapujában jár már, támogat minden folyamatot, azt üzeni, hogy most van ideje lehozni azokat az emelő energiákat, az önmagunk jobbítását célzó gondolatokat és cselekedeteket, amik elengedhetetlenek a boldogságunkhoz. Azt az energiát, hogy amit fentről kapunk és ami ezáltal a szívünk mélyén is megvan, azt itt és most a Földön éljük meg bátran, felvállalva önmagunkat.
Minden az önismerettel kezdődik. Megismerni, majd a gyakorlatban használni azokat az energiákat, amikkel mindenki rendelkezik. Lehet még nem vagy tudatos rá, még nem akarod elhinni, hogy bármire képes vagy, csak működtetnek kell, amivel leszülettél.