fbpx

Vízöntő – csináljunk gondolati forradalmat

Mi lenne, ha csinálnánk egy spirituális forradalmat?
Mi lenne, ha együttműködnénk az élet területein?
Mi lenne, ha mindenki azt csinálná, amit szívből csinál és ért hozzá?

Három Vízöntő minőségű kérdés.
Tisztázandó a spiritualitás, mint fogalom. Nagyon sok a téveszme ezzel kapcsolatban. Nincs a képletben sem fekete macska, sem varázsgömb, sem pedig bibircsókos jósasszony.

A spiritualitás a spiritus, latin eredetű szóból származik és lélegzetet jelent. Ha a valláshoz kötjük, akkor azt jelenti lélek vagy szellem.
Ha hétköznapi nyelvre lefordítva: benned is és bennem is, mindenkiben benne van, hiszen azt jelenti, hogy az istent belül kell keresni. Amikor régen koccintáskor azt mondta a falusi bácsi a másiknak, hogy isten-isten és egymás szemébe néztek, mit gondolsz miért? Mert a szem a lélek tükre és egymás szemében látjuk az istent.
A szellemi jegyek a zodiákus körén a Nyilas, aki hisz, a Bak, aki már tudja, hogy bennünk van az isten, a Vízöntő a megvilágosodást képviseli és a Halak a teljes egységet, feloldódást a „minden egy” eszméjében.

Az, hogy minden egy és minden és mindenki ugyanabból az „anyagból” rezgésből épül fel ma már a fizika is bizonyítja, akkor meg miért kérdőjelezzük meg azt, hogy bennünk is ott az isten?
Miért nem hisszük el, hogy mindent mi teremtünk saját magunknak?
Alapvetően bőségben élünk. Az is bőség, ha egész nap panaszkodsz és ezzel még lejjebb húzod magad… ez a saját magad által megteremtett trutyi bősége.

Hogy kapcsolódik mindez a Vízöntőséghez?
A megvilágosodás által. Hogy minél többen fogadjuk el azt, hogy ez így van, világosodjunk meg, vállaljuk a felelősséget és ne a szüleinktől, gyerekünktől, főnökünktől, hatalmasoktól várjuk a megoldást. Ha most éppen nem tetszik a helyzet, amiben vagy, akkor csináld másképp! Egy apró változtatással indulj el az úton. Kezdetnek az is elég, ha a kimondott szavaidra ügyelsz. Amikor elkezdenél panaszkodni, akkor ne mondd ki. Aztán ha ez már megy, akkor jöhetnek a gondolatok, a belső monológok.

Ez melós igen, de ez van. Ha nem változtatsz, akkor nem lesz változás az életedben. SENKI nem fogja helyetted elvégezni a munkát.
Segítséget is kérhetsz, támogatást. Ez is Vízöntő minőség: nem lehet mindenkinek segíteni. A Vízöntő a szabadság nevében megadja neked a szabadságot a döntéseidben. Ha eldöntöd, hogy változtatni akarsz, akkor kérj és segít. Ott lesz veled és támogat, segít, önzetlenül.

Mi van az együttműködéssel és a szívből működéssel?
Azt vettem észre utazások során, hogy itt nálunk nem működik csak az, hogy lemegyek reggelizni és kávézni egy pékségbe, ebédet egy étteremben vagy kifőzdében eszem és mindezt meg tudom fizetni napi szinten. Ehelyett a magyar az okos és szorgalmas nemzet, kávét, ebédet, mindent megfőz, szendvicset pakol, fest, burkol, villanyt szerel, gürizik ezért a hétvégén is… és elfelejt élni és együtt lenni a szeretteivel.
Nincs meg az egészséges körforgás, belénk nevelték a spórolást, hogy te is meg tudod csinálni Gerzson, minek ide szaki… igaz Gerzson lehúzott egy hetet több műszakban és pihenne egyet vasárnap. És ugyanez érvényes a mindenes nőkre, akiktől teljes teljesítményt várunk el a munkában, családanyaként, takarító személyzetként és még legyen tündöklő nő is.

Játszunk el azzal a gondolattal, hogy mindenki egyszerre elkezdi áramoltatni a pénzt. Holnaptól mindenki megfizeti a pékséget a reggeliért, alkalmaz egy takarítónőt, cserébe a pékség tulaja nem maga szereli a villanyt, megfizeti a kertészt, hogy szép legyen a pékség környezete. Elmegyek masszőrhöz, havonta, de a masszőr nem maga csinálja meg a helyisége kifestését, hanem a megfelelő szakembert bízza meg vele. És persze mindezt úgy, hogy senki ne 1 év alatt akarjon meggazdagodni a másikon. Megengedni magunknak a szabadságot, a testvériséget, nem sajnálni kiadni magunkra a pénzt, mert tudom, hogy máshonnan visszajön.
Nem okosba, nem mutyizva csinálni mindent. Ha belegondolsz most ebbe, nem lenne jó a napi rutint úgy kezdeni, hogy nyugi van?

Jó nagy adag idealizmus ez, amit most felvázoltam, de működhetne. Szeretném, ha működne.
Belőlem is kiszaladt a Vízöntő minőség.

Na de mi lenne, ha tényleg szerveződnének közösségek, akik egymást használják a feladatok elvégzésére? Így mindenki azt csinálná, amihez ért, amit szeret és lenne idő azzal foglalkozni, ami igazán fontos.
Mert lehet, hogy mindent magunk csinálunk és akkor de jó, mert mennyit megspóroltunk. De ha mindig dolgozunk, akkor mikor élünk? Mit adunk ezzel át a gyerekeinknek? Az élet egy soha véget nem érő güri? Születünk, gürizünk, meghalunk… és csodálkozunk, hogy nem születik elég magyar ember. Ennyire messze tud vinni ez a fajta gondolkodás, az írás első három mondatából.

A Vízöntőben nincsenek már az anyag korlátai, szabadon szállhatnak a gondolatok. Megvan a hit és a tudás, itt már a tiszta közvetítés minősége van, hogy megtudja és megértse mindenki a spiritualitás lényegét.
Feltetted már a kérdést, hogy miért születtél meg erre a világra?
Gondoltál már arra, hogy ez a lét nem csak arról szól, hogy megszületsz, elbóklászol 70-80 évig és kész?
Ha a válasz igen, akkor már kapcsolódtál is a spiritualitáshoz. Ennyire egyszerű. Mindenkiben ott van.

A Vízöntőt is gyakran angyalként ábrázolják. Ő a segítő, a tudást megtermékenyítő, közvetítő, szabadságot hirdető.

Keresd meg magadban a leírt minőségeket és találd meg, hogyan tudnád mások és persze a saját javadra fordítani.

Kapcsolódó bejegyzések