fbpx

Változás folyamata #2

Nem, nem ez nem lehet…

Minden változás egyfajta elengedés, de ahhoz, hogy eljussunk odáig gyakorlatilag egy gyászfeldolgozó folyamaton megyünk keresztül.

Ezt a folyamatot kezdjük ma megnézni, hogy hogyan is indulunk neki, amikor beüt valahonnan a ménkű?

“Ezt nem hiszem el, ilyen nem létezik!”

“Ez nem történhet meg velem!”

“Ez az egész nagyon nem jó.”

“Csináljon már valaki valamit!”

“Nem, nem, nem, ez velem nem történhet meg!”

“Na ezt biztos nem engedik, hogy így legyen…”

“Nem, nem és nem, ez nem lehet!”

Ugye ismerős?

Ahogy olvasod a fenti mondatokat, milyen érzések jönnek?

Még akkor is átérzed, amikor épp nincs ilyesmi az életedben, igaz?

1. Tagadás

Ezek mögött a mondatok mögött az aktuális helyzet merev elutasítása áll. Amikor nem akarjuk látni azt, ami van.

Mert félelmetes a változás (a legtöbb esetben).

Mert ki kell mozdulni a komfort zónánkból, még akkor is, ha tudjuk, hogy majd a változásnak pozitív oldala is lesz.

Akkor is lehet félelmetes, ha te magad generálod a változást, mert valamilyen szinten a még ismeretlen felé veszed az irányt. És ez rendben is van. A félelem egy bizonyos mértékig jó, hiszen megvéd minket, éberré tesz.

Ha azonban valami olyasmiről van szó, ami csak becsapódik az életünkbe, akkor más a helyzet.

Mögötte a félelem, tehetetlenség, aggódás, bezáródás és egy nagy adag bizonytalanság érzése kavarog. Ezekkel az érzésekkel a háttérben a tagadás természetes és rendben van, mert biztonságra, békére, nyugalomra, a saját és a környezetünk életének szolgálatára vágyunk. Ezekre a szükségletekre, ezeket adni és kapni egyaránt.

Hiszen ki ne akarná újra a régi, kényelmes, megszokott, jól ismert, biztonságos, kiszámítható rendszert, ami eddig volt, és amire támaszkodni lehet? Amibe bele lehet süppedni minden pillanatban, ami megadja a „világ biztonságos és én is biztonságban vagyok” érzését. Érzem, tudom és tapasztalom, hogy a saját kezemben van az életem, tudok tenni magamért.
Van ráhatásom az életemre és a velem történő eseményekre, számomra biztonságot adó mértékben.
Ebben az állapotban ezt a helyzetet szeretnénk visszakapni, emiatt nem nézünk szembe azzal, ami van.

Fel tudsz idézni ilyen helyzetet?

Milyen érzések kavarogtak benned?

Fel tudod idézni egy olyan esetben is, amikor te döntöttél a változtatás mellett?

Mi volt a különbség a két érzés között?

Volt e különbség a tagadás fázis hosszúsága között?

Van e olyan érzésed, hogy ha gyorsabban szembenézel a kialakult helyzettel, akkor ez a fázis rövidebb?

Kapcsolódó bejegyzések