El tudod fogadni?
A változás örök…
Van amikor felborul minden az életünkben – nézzük csak az elmúlt 2-3 évet – van amikor csak adott életterületen van valamilyen változás. Ilyenkor a megszokott dolgok borulnak, újra kell gondolnunk akár a napi rutint is, szokásainkat felülírni. Mindez hatással van az érzéseinkre is.
Minden változás egyfajta elengedés, de ahhoz, hogy eljussunk odáig gyakorlatilag egy gyászfeldolgozó folyamaton megyünk keresztül. Érdemes ilyen szempontból megvizsgálni egy változási folyamatot.
Ilyen értelemben ez mindenkit érint, hiszen senki nem él burokban, külső hatások nélkül. És a folyamat egy-egy fázisa megegyezik azokkal a stációkkal, amiket valaki elvesztése során megélünk.
A veszteség érzése, mely a gyász mögött megjelenik, jelentheti egy számunkra fontos ember életének végét, válást, egy számunkra jelentőséggel bíró kapcsolat, barátság, munka végét. Tehát egy olyan folyamat, történés végét, melynek megjelenési formája sokféle lehet, s ami előre vetíti, hogy az életünk azon része, melyet e változás érint, nem lesz újra ugyanaz, mint amilyen addig volt.
Amikor megnézzük ezt a jelenlegi életünkben, az elmúlt 2-3 év pontosan a kapcsolatok átalakulását, az életünk átrendeződősét hozza. Ennek van itt az ideje, mert ahogyan élünk, az már nem tartható fenn. Ez kicsiben is igaz mindenkinek a saját életében és nagyban is, társadalmi szinten.
Mi a gyász folyamata és hogyan kapcsolódik a mindennapjainkban zajló kisebb-nagyobb változásokhoz?
A változás megvalósítása, beépítése az életünkbe, valaminek az elengedése és valami másnak, újnak a beengedése útján jön létre.
Ahhoz, hogy el tudjuk engedni, hogy helyet készítsünk valami újnak, végig megyünk egy úton, mely érzelmi stádiumainkat tekintve hasonlít a gyász folyamatához.
Nem biztos, hogy tudatosan járjuk végig ezt az utat egy-egy változás kapcsán, azonban, ha ránézünk életünk egy-egy eseményére, rálelhetünk még így utólag is azokra a pontokra, lelkiállapotokra, melyek hozzásegítettek minket a valódi változás létrehozásához és az új életünkbe való beemeléséhez.
Számos neves pszichológus, gondolkodó alkotott elméleteket a gyászról, meghatározva annak lépéseit, folyamatának főbb jellegzetességeit.
Vannak olyan nagy tapasztalattal bíró, széles látókörrel rendelkező segítő szakemberek, akik úgy vélik, hogy a gyász folyamata minden olyan esetben elindul bennünk, amikor számunkra nagy, esetleg sokkoló változás áll be az életünkben; egyfajta adaptációként a veszteséghez, és az új helyzethez.
Ebben a hírlevél sorozatban Elisabeth Kübler-Ross nyomán meghatározott, a gyász 5 lépésén keresztül mutatom meg a változás, veszteség feldolgozásának és kivitelezésének egyik lehetséges módját.