Telihold 03.25

Telihold, a csillagászati tavasz kezdete után pár nappal, ma (hétfő) reggel 8 órakor.

Ilyenkor vagyunk a holdhónap csúcsán energetikailag.
A Nap – Hold szembenállás a Kos és Mérleg jeleket köti össze, máris rámutatva, hogy itt bizony az én és a te viszonya van terítéken. Ki vagyok én, hogyan érvényesítem magamat (Kos Nap) és ki vagy te, mit mutatsz nekem meg, mit tükrözöl belőlem vissza, mivel van most dolgom (Mérleg Hold)?
Ráadásul 5 – 11. házakat kötik össze, kifejezetten akár a szerelmi kapcsolatokat is érintheti, de van akinél inkább a gyerekeket mutatja.
És most én is ennél a témánál maradnék, mert szerintem nagyon érdekes, ahogy a gyerekeink megmutatják azt, hogy még mi van a felszín alatt, amin bizony anyának/apának dolga van. A kisgyerekek sokszor testi tünetekkel mutatják: fáradtak, hisztisek, fáj valami, túlpörögnek, de azt is vegyük észre, hogy ha minden jó. Mérleg Hold idején lehet harmónia is bőven, fontos lehet, hogy jól érezzük magunkat. Szemben a Kosban van a Merkúr, érdemes kimondani őszintén, bátran a dolgokat. Ez már inkább a kamaszoknál és még nagyobb gyerekeknél jöhet még jól. Megbeszélni, helyre rakni, hogy kinek meddig tartanak a határai.

A Halak jegyben van a Mars, Szaturnusz, Vénusz és a Neptunusz, így a Nap és a Hold is a Halak uralma alatt van, a férfi – női mintákat tudjuk együtt működtetni, valóban kedvez az idő annak, hogy egységben legyünk a körülöttünk élőkkel, tehát a párunkkal, gyermekeinkkel is.

Semmiképp ne felejtsük el a HUMORT. Így, csupa nagy betűvel. Már hatókörben vannak a Jupiter és az Uránusz a Bikában. Hozzuk el a humort, működtessük, mert egy kiváló eszköz arra, hogy lazábban, könnyedebben kifejezzük magunkat, de mégis átadjuk a gondolatainkat másoknak.

A képlet tetején a Plútó pedig azt mutatja, hogy ha valamin változtatni kell a fentiekkel kapcsolatban, akkor ezerrel megkapjuk a támogatást! Nincs mit halogatni, nincs min gondolkodni, ha úgy van, akkor bátran fejest ugrani az olyan döntésekbe, ahol magadat választod, ahol a tiszta szív szavára hallgatsz.

Kapcsolódó bejegyzések