Az ötödik őszi csapattag az Önértékelés.
Gyakran összekeverjük, illetve szinonímaként használjuk az önbecsüléssel. De vajon miben különbözik tőle?
Gondolkozz el ezen, mi a különbség aközött, ha becsülsz valamit és ha értékelsz valamit?
Az önreflexió – önismeret – önbizalomra – önbecsülés négyese hatalmas erő a kezedben, ha tudatosan használod, birtokolod őket. Olvasd el az előző három blogcikkemet erről a témáról, ha lemaradtál róla eddig.
Önértékelés tehát…
Amikor már becsülöd magad, vagyis elfogadod az értékeidet, sikerült helyretenni magadban, hogy mennyi mindent elértél és hogy ezt milyen belső értékeidnek, értékrendednek köszönheted, na akkor jön.
Illetve jó esetben már ezekkel a felismerésekkel párhuzamosan tudod magadat érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy akár másokkal szemben is kiállsz magadért, képes vagy az én határaidat meghúzni és értékeled magad annyira, hogy bizonyos szituációkba nem mész bele. Nem vagy hajlandó alárendelődni senkinek, egyenrangú partnerként tekintesz magadra bárkivel szemben.
Ez nehéz. A belénk nevelődött programok, a különféle tekintélyszemélyekkel való viszonyaink mély nyomot hagynak bennünk. Legyen az a családunk tagja, óvónénink, tanárunk, edzőnk, főnökünk, kollégánk, párunk…
Sokszor elég egy mondat, ami bevésődik és azzal a személlyel szemben, illetve hasonló helyzetben nem tudod érvényesíteni magadat.
Önértékelésük meghatározza, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz és önmagunkhoz, hogyan éljük meg sikereinket és kudarcainkat, és hova helyezzük el magunkat a világban.
Életünk során folyamatosan épül valamilyen irányban a saját tapasztalásaink és megéléseink nyomán. Azért fontos az önismeret, önbizalom és az önbecsülés, mert ha ezek a helyükön vannak, akkor az önértékelésünk is nagyobb eséllyel lesz stabil. Fontos kulcsa a másokhoz való viszonyítás. Túlzott önértékeléssel magasabb rendűnek érezheti magát valaki, aki nem törődik másokkal, akár még bántó is lehet mások számára. Kifejezetten direkt bántó, vagyis erőszakos személyiség.
Mindez nem fordul elő, ha rendben vagyunk belül és a stabil, önismerettel, önszeretettel rendelkezünk, ezt sugározva kifelé ítélkezés mentesen. Tudva, hogy senki sem különb a másiknál.
Hozhatjuk itt a jelenkori mintákat, amikor lájkokban mérjük magunkat – már aki. Rosszul esik és értéktelennek élheti meg magát az ember, amikor szinte láthatatlan. Bezzeg a …
Ez minden esetben függőség, ugyanúgy, mint egy párkapcsolatban is, ha azt várom, hogy majd a párom felemel.
Az lenne a fontos, hogy reális képet lássunk magunkról. Nem vagyunk tökéletesek, senki sem az! Nem is kell annak lenni, mindenki másképp értékes. Kapcsolatainkat is arra építsük, hogy kiegészüljünk. Én tudom ezt, te tudod azt, milyen jó is, hogy tanulunk egymástól vagy segítjük egymást. Ha belegondolsz ez így volt a pénz megjelenése előtt.
Barátnőmnek többször kifejtettem, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem kellene otthon főzni, vagy legalábbis nem állandóan, hanem elmennénk étterembe. Akár reggelizni is, a reggeli kávét a sarki cukiban innánk meg. Na de az drága! Igen, mert nem ez a magyar szokás. Ha 10 ember helyett 20-30 menne be reggel, akkor akár alacsonyabb áron is megérné a vendéglátósoknak. Ja és persze ha mondjuk nem csak a belvárosban lenne séta távolságban valami elérhető pl. itt Budapesten.
És ha belegondolsz a főzéssel, szendvics készítéssel, az utána való elpakolással stb. a legértékesebb kincsünket vesztegetjük… az időnket.
Igen, nekem ez a főzés egy sarkalatos pont az életemben, hála az égnek a férjem szívesen csinálja, én elpocsékolt időnek tartom.
De biztos más témában is van ilyen, amit ha más csinálna helyettünk, akkor mi tudnánk olyasmit csinálni, ami boldoggá tesz vagy hasznunkra van.
Mi tartozik még az önértékeléshez?
Például az én határok meghúzása. Az a képességünk, hogy bizonyos dolgokra azt mondjuk: NEM.
Ehhez becsülni is kell magunkat, ismerni is természetesen, itt már összefügg minden mindennel.
Te tudsz nemet mondani?
Fontos, hogy mikor!
Rögtön akkor, amikor olyasmit kérnek tőled, amit nem szívesen csinálsz vagy nem fér az értékrendedbe vagy idődbe?
Vagy csak akkor, amikor már tényleg nem boldogulsz vele?
Jártál már úgy, hogy a saját dolgodat háttérbe szorítottad valaki más dolga helyett?
Utólag láttad, hogy ezt nem így kellett volna?
Esetleg érzed, hogy ilyenkor te is játszmázol?
Jó áldozatnak látni magad? Mártírnak?
Ne értsd félre, nem ítélkezésként írom ezeket. Én is bőven jártam ezen az úton. Ráadásul ezek nem feltétlenül tudatosan zajlanak, hogy na akkor most egy kicsit mártír leszek…
Viszont a megfelelő eszközzel (önreflexió) előbb-utóbb ezeket a mintákat felismered és ha változtatni akarsz, akkor az asztalra csapsz, hogy elég!
Ha most ezeket felfedezed magadban, akkor örülj! Mert hidd el sokan nem jutnak el ide tudatosságban és szolgaként élik le az életüket. Mások és a saját játszmáik szolgájaként.
Gondolj arra, hogy mennyi IDŐ van még számodra, tényleg így akarsz élni?
Tényleg ilyen példát szeretnél a gyermekednek mutatni?
