fbpx

Mindig az IDŐ az úr!

Mit jelent neked a pénz?

* a fizetésedet?

* a bankszámládat?

* a befektetéseidet?

* a lakásodat?

* a kocsidat?

* a kézzel fogható anyagi javaidat?

* a “megvásárolt” tudásodat? (könyvek, képzések, tanfolyamok… )

* a szabadságodat?

* egy energetikát, amiért számodra fontos dologhoz tudsz hozzájutni?

…. stb.

Fogalmazd meg magadnak a te válaszaidat!

A fentieket és még sok mást is jelenthet, de úgy gondolom és saját megélésem alapján számomra már csak energetikai jelentősége van.

Volt idő, amikor igenis meg kellett néznem a boltban, hogy a 10 forinttal olcsóbb tejet vegyem meg. Nem feltétlenül az a 10 forint, de a sok 10-20-100 forint összeadódva már komoly összeget jelentett mondjuk havi szinten.

Volt olyan időszak is, amikor semmi nem számított, mégis nem az a tudat volt bennem, hogy de jó, hanem hogy hol tudok spórolni még. Persze volt ott olyan is, amikor annyi ruhát, cipőt, bizsut felhalmoztam, ami megint nem arról szólt, hogy szívből választom, hanem, hogy megtehetem, nem számít. Energetikailag ez sem a legjobb döntés volt.

Arra mindig figyeltem és egy dolgon sosem spóroltam, ez pedig a tudás megszerzése. DE! ebben is lehet túlzásokba esni. Amikor veszed, veszed a könyvet, újabb és újabb tanfolyam, de igazán nem hagyod magadnak az időt, hogy megtapasztald a megszerzett ismereteket. Nekem személy szerint a tanulás-tanítás egy nagyon kiemelt területe a sorsfeladatomnak, szóval én extrém sokat fordítottam időt és pénzt is ezekre a dolgokra.

Ma már örömmel adok ki akár komoly összeget olyan dologra, ami tudom, hogy a hasznomra válik: vagyis vagy ennél nagyobb összeget vagy sok időt tudok megnyerni általa.

Szóval a lényeg, hogy valamivel mindenért fizetünk. Leggyakrabban pénzzel vagy idővel.

A tudatosságot gyakorló ember eljut arra a szintre, hogy már átlátja, hogy ha valami célja van, akkor:


* lassabban jut el oda, mert nem áldoz rá koncentráltan pénzt

* felgyorsítja a folyamatot pénzzel

* időt és pénzt nem sajnálva halad

* sem időt, sem pénzt nem hajlandó áldozni

Ezek mind függenek magától a céltól is természetesen.

Például a tudás megvásárlásánál, ahogy fentebb is írtam, lehet, hogy egy drága tanfolyamra befizetsz, de annak alkalmazása és tapasztalása időbe fog telni. Ha nem adsz magadnak időt, akkor mész tovább (mert nem vált be) és újabb pénzeket költesz el.

De itt az is nagyon fontos, hogy nem csak pénzt veszítesz, hanem végső soron időt is, hiszen amíg futod az újabb köröket, keresed az újabb módszereket – mert neked semmi sem segít – egyre fogy az időd. Lehet, hogy ha adnál az első módszernek, az első könyvnek, az első tanfolyamnak időt, hogy beérjen és hasznodra váljon akár csak egy része is, akkor már előrébb lennél minden téren.

Annyira izgalmas téma ez, mindenkinek mást jelent, másképp jelenik meg az életében.

Lehet gyermekkorban nevelték beléd vagy csak akaratlanul is ezt az örökséget hoztad, láttad, tanultad el. Lehet egy kompenzáció, ugye nagy mélységek után nagy magasságok jönnek és utána megint mélység.

Az arany középút, az önismeret, önreflexió, a beismerés, hogy mire van szükséged igazán, mire nincs. Lásd át, hogy mi az, ami csak a külvilágnak szól akár felvágásból, akár megfelelésből fakad.

Mit diktál a szíved?

És még egy felvetést itt hagyok csak úgy:

Amikor elromlik a mosogatógép, kocsi, légkondi… stb. ugye azonnal megjavíttatod, nem számít idő, pénz.

Magadra mikor szántál utoljára kocsijavításnyi összeget, hogy jól legyél?

Ha nem, miért nem?

Mert esetleg nem egy pillanat alatt térül meg?

Egyetlen egy dolgot nem tudunk megvenni pénzen és az az IDŐ.

Amíg minden fontosabb nálad, addig csak fogy és fogy és soha nem hozható vissza az elmúlt perc. Nagyon fontos a magaddal töltött idő, amikor el tudsz engedni mindent.

Azért is hoztam fel ezt a témát ma, mert várhatóan az ősz kemény időket hoz majd és most júliusban célszerű átgondolni az anyagi dolgainkat. Rendezni a rendezetlent, ha szerződést, megállapodást kötsz, akkor alaposan átolvasni, értelmezni. Ha kell még plusz IDŐt is kérj a szerződés tanulmányozására!

A zárt Facebook csoportomban írok az ide kapcsolódó időminőségről is. Gyere és olvasd el! Itt tudsz jelentkezni.

Ha tetszett a cikkem, küldd tovább azoknak az ismerőseidnek, akit esetleg érinthet ez a probléma.

Keress bátran kérdésekkel az elérhetőségeim egyikén.

Ha szeretnél értesülni a bejegyzéseimmel kapcsolatban vagy érdekes, hasznos tartalmakat kapni, kedvezményekben részesülni, akkor iratkozz fel a hírlevelemre.

Kapcsolódó bejegyzések