Március 14 telihold és tízmilliószoros nap

A márciusi telihold 14. pénteken 7:55-kor pontosul.

Ami elsőre igen szembetűnő, hogy van benne egy sárkány alakzat. Ha valaki gyémántnak látja, szuper! 

Nagyon inspiratív ez az alakzat magas minőségen működve, kifejezetten piszkál, hogy használd a képességeidet. A Nap-Hold szembenállása így egy kifejezetten kiteljesedésre törekvő: amikor a lélek hívását érezzük és megtesszük felé a lépéseket.

Alacsonyan működve ez hatalmas belső feszültséget is okozhat azért, mert általában a félelmeink miatt nem lépünk, rosszabb esetben meg sem halljuk lelkünk hívását.

A cselekvés a megoldás most mindenképpen.

Ez a szembenállás a 6-12 életházakat köti össze, a rendezés két házát. Rendezni a feladatainkat (karmikusakat és a sima hétköznapi dolgokat is) valamint rendezni a lelkünket. A lélek rendezésén a hangsúly amúgy is nagyon erős, lévén a Nap, Szaturnusz és a Neptunusz a Halak jegyében jár, ami a 12. házzal, és ha már itt tartunk a Szűz Hold pedig a 6. házzal analóg.

Vagyis: lezárás, rendezés, amikre már a lelkünk ráérzett, amiben megfáradt már és szeretné elengedni, szeretné, ha végre az egó is megengedné magának a megpihenést. Elengedni, megengedni, lezárni a harcokat, a játszmákat, a függőséget.

Most valami új születhet!

Erős a korszakváltás üzenete, amelyben új ember, az emberek által új közösség, új társadalom is születhet.

Hát nem úgy vagy te is, hogy jöjjön már valami új? Valami felemelő?

Nem véletlen olvasok engem és másokat is, hiszen itt van az igény a változásra. Ha mindenki csak saját magán változtatna akár csak egy icipicit is, ha szeretné magát, ha saját fejlődésével foglalkozna, akkor egy csoda lehetne ez a világ.

De ezek a dolgok nem egyszerre egy szempillantás alatt érkeznek, hanem szépen lépkedünk az úton, szintemelkedőkön kaptatunk felfelé, néha jön egy gödör is vagy nagyobb szakadék, ami esetleg meghátrálásra késztetne, de fontos, hogy haladunk.

Mindenki mássza meg a saját kaptatóját, menjen le a gödörbe és másszon is ki, igazából mindenki a saját útját járja és a saját felelőssége, hogy meddig jut el ebben az életben.

Az égi energiák azt jelzik, hogy aki kér, az kap segítséget, a bolygók minőségét használhatjuk szenvedésben való dagonyázásra és kitartó munkára is, a választás a miénk!

*

Ha figyelünk a külvilágra – mint jelekre – akkor pontosan láthatjuk, hogy mivel van még dolgunk?

Jönnek és megpróbálnak eltiporni?

* Hol nem választod magad?

Jönnek és bántanak?

* Hol nem húztad meg a határokat?

Jönnek és nem tesznek boldoggá, kihasználnak?

* Hogy állsz az önszeretettel?

Kinek milyen programja van magával kapcsolatban? Milyen hatások érnek?

*

A felszálló és leszálló holdcsomópont is része a Halak – Szűz tengelynek, igazán válaszút előtt állunk. Az Univerzumnak, Teremtőnek, Forrásnak hidd el, hogy totálisan mindegy, hogy te fejlődsz, szintet lépsz-e vagy nem. Ez csak neked fontos és igen tudom, sokszor „csak” magunkért rohadt nehéz meglépni dolgokat.

Pedig alapnak kellene lennie, hogy te magad vagy az első.

Gondold csak végig!

Mit mondanál a legjobb barátodnak? A párodnak? Gyerekednek?

*** Maradj és szenvedj!?!?! – hát ez nem hangzik jól, ugye?

*

Szerencsére a Mars is itt van, méghozzá a képlet alsó pontján, ha hagyod és behívod az energiáját, akkor segít lendületet venni, segít a múlttól elrugaszkodni. Bátran belevágni, amire a lelkünk ösztönöz, csodás változás lehet a jutalmunk.

Az Uránusz pedig abban segít, hogy a terheket letenni, tisztázni, kitisztítani a dolgokat is könnyebb legyen, illetve az olyan megoldások megtalálásában is segíthet, ami által jobban tudunk majd működni.

*

Korona pedig az, hogy ismét tízmilliószoros nap lesz pont teliholdkor.

Ezeken a szent, teremtő napon ki tudunk lépni abból a gondolati, érzelmi sémából, ami meghatározza a jelenünket, és új, pozitívabb irányultsággal megteremtsük, bevonzzuk a szebb jövőt. A pozitív tettek, jócselekedetek hatása visszairányul ránk, és ezekben a napokban ez hatványozottan igaz: ha jót teszel mással, annak az áldása megsokszorozódva száll vissza rád.

CSODÁKKAL TELI NAPOKAT KÍVÁNOK!

Kapcsolódó bejegyzések