Ma reggel 8.50-kor a Nap átsétált a Mérleg jegyébe, ezzel hivatalosan is elkezdődött a csillagászati ősz.
Csoda időszak ez, amikor elindulunk befelé, lelkünk útjain kezdünk el járni. Ráadásul most a képlet több eleme is ezt a folyamatot támogatja: elvonulni, megpihenni, belső otthonunkat átalakítani, ha szükséges. A múlt tapasztalásait összegezni főleg kapcsolati szempontból.
Első sorban a párkapcsolat tudja a legjobban megmutatni, hogy milyen lélekrészünkre nem láttunk még rá, de természetesen egyéb kapcsolatainkból is látható. Mégis a párunk a legjobb tükör és azt is érdekes és lehetséges most megfigyelni, hogy akinek nincs párja, ott mit mutatnak érzéseink.
Egyensúlyban lenni, határokat meghúzni és megtartani, most erre alapozhatjuk a békés őszi időszakot. Ha kell, gyökeresen változtatni magunkon, a hozzáállásunkon, megszűrni azt, hogy kit vagy mit engedünk közel magunkhoz.
Párunkkal pedig rendezni, beszélgetni, tervezni, új szintre emelni van lehetőség a kapcsolatot. Szívvel, egymás felé fordulással, alázattal (nem alázatosság, hanem az élettel szembeni alázatos szeretettel) és legfőképpen annak tudatában, hogy egy és egész vagyok önmagamban és te is ilyen legyél, mert akkor tudjuk a legjobbat kihozni a közös utunkból.
Boldog őszt kívánok, a mai időjárás a bújást, kuckózást, befelé fordulást, olvasást, elmélyülést támogatja. Ne zavard meg magad a kütyükkel, villanós fényekkel.
LÉGY EGY KICSIT BELÜL!