Bármennyire is szeretek utazni, világot látni, itthon is jó, szeretek megérkezni. Feltöltve hazatérni és itthon teremteni a pozitív energiákat, inspirálni másokat is, hogy fejlődjenek.
Nem mindig volt így!
Volt amikor a minél messzebb, minél tovább maradni, csak ne visszajönni volt a lényeg. Azt is tudom miért.
Amikor elegem volt, mert nem voltam a helyemen, belefásultam a hétköznapokba, bedarált a mókuskerék és addig csináltam, amíg csak azt vettem észre, hogy ez egy sz@r.
Mi farancot keresek én az életemben?
Egyáltalán hol vagyok benne?
Ha az élet ennyi, akkor minek élek egyáltalán?
És ez azért fura, mert nem az átlag életét éltem, mert nekem a férjem mindenben segít. Minden „hibáját” 100 évre előre jóvá tette, hogy FŐZ! Édes istenem, hogy ez mekkora könnyebbség nekem! De persze ennél sokkal többet tesz, ezér anyák napjára (mert régen nem volt apáknapja 
) redszeresen kapott tőlem 1-1 tő bokorrá növő csilit.
A gyerekek rendben voltak mindig is, néha persze nem, de az a normális. Munkahelyemet is szerettem, kollégákkal jól kijöttem, barátságok alakultak a hosszú évek alatt. Alapvetően problémamentes életem volt.
Szóval ennek ellenére éreztem magam úgy, ahogy. Szenvedtem, nem találtam a helyem, azt éreztem, hogy mindenem megvan, mégsem vagyok boldog.
És itt nem fáradtságról van szó, amire tudod, hogy mondjuk egy kis elvonulás vagy a sport helyretesz, feltölt, hanem egy üres térben való kapálózásról, a semmi sem jó, boldogtalan érzésről.
Valaki esetleg hasonló csónakban evez most?
Van megoldás rá, akár nagyon gyorsan is ki lehet lábalni belőle.
Először jött a külvilág hibáztatása: unalmas, egyhangú, érdektelen. Külvilágtól való visszaigazolás kierőszakolása… te jó ég, számalmas voltam így visszatekintve.
Aztán jött a kapkodás: ezt is csinálom, azt is, tanulok, elmegyek, részt veszek, ez leszek az leszek. Ez amúgy még a jobbik verzió, mert legalább nem estem depibe.
Viszont az igazi út befelé vezet. Rátalálni, hogy mit szeretek, hogy jó, hol jó, kivel jó, gyakorlatilag megismerni saját magamat újra.
Mert tudtam milyen vagyok, mint anya, mint feleség, mint alkalmazott, na de ki a franc vagyok ÉN? Hová lettem itt a nagy kapkodásban?
Igénybe vettem e segítséget? Igen. Igaz olyan formában, hogy elvégeztem egy coaching képzést és csak úgy szívtam magamba a módszert, a pozitív szemléletet. Aztán tréner is lettem, meg szervezetfejlesztő. Nagyon sok saját magamra is alkalmazható gyakorlatot tanultam.
És a lényeg, hogy amit tanultam beépítettem. Amikor pedig már megértem arra, hogy még mélyebbre menjek visszataláltam a spirituális önmagamhoz, ami mindig is ott volt bennem. Nem hiába vagyok asztrológus már 18 éve.
Vissza lettem vezettetve arra az útra, ahol lennem kell. De azok az évek sem voltak hiábavalók, amiket más úton töltöttem, hiszen mind hozzájárultak ahhoz, aki ma vagyok.
Nem, nem a névjegykártyám szerint, hanem a lelkemben. 
A zárt Facebook csoportomban írok az ide kapcsolódó időminőségről is. Gyere és olvasd el! Itt tudsz jelentkezni.
Ha tetszett a cikkem, küldd tovább azoknak az ismerőseidnek, akit esetleg érinthet ez a probléma.
Keress bátran kérdésekkel az elérhetőségeim egyikén.
Ha szeretnél értesülni a bejegyzéseimmel kapcsolatban vagy érdekes, hasznos tartalmakat kapni, kedvezményekben részesülni, akkor iratkozz fel a hírlevelemre.
