Ismét egy olyan hatalmas erejű telihold lesz csütörtökön éjjel fél négy körül. Az energiájára érdemes nyitottnak lenni és átadni magunkat annak, hogy saját erőnkbe beleálljunk. Lehetnek intenzív álmaink vagy akár fel is ébredhetünk arra, hogy érzékeljük ennek rezgését.
A Hold együtt állásba kerül a Szaturnusszal és együtt szemben a fővilágosítónkkal, a Nappal. – lásd előző írásom Hétvégi csodák címmel.
A Nap-Sazturnusz kapcsolathoz a Hold is kapcsolódik a Halak jegyben, a Nap csodásan megvilágítja őket.
A planéták helyzetéből adódóan a bizalom, biztonság, lelkierő, a termékenység kap hangsúlyt úgy, mint belső dolog, tehát bizalmunk saját magunkban, erőnkben, teremtő képességünkben. Minden belülről indul ki, tehát azzal most ne is foglalkozzuk, hogy a külvilágban van-e bizalmunk vagy várunk e biztonságot valakitől.
Ha ez nincs, akkor semmi sincs. De most itt a lehetőség gyökeresen megváltoztatni ezt a hozzáállást és ettől a pillanattól arra gondolni, hogy minden teremtésemnek (és nem teremtésemnek is) én vagyok a forrása. Minden belőlem indul ki. Ez maga a felelősségvállalás, a felnőtté válás, amikor azt érzem, hogy az egész életem az én kezemben van. Amint ezt felvállaljuk megfordul az életünk és bármit el tudunk érni az életben.
Most igazán nem szabad a panaszkodás, felelősség hárítás, szőnyeg alá söprés energiáit táplálni. Most egy igazán új kezdet lehetősége van itt a múltbeli tapasztalatok integrálásával, a tanulságok levonásával.
Esetleg komfortzónán kívül esik valaki olyannal megszakítani a kapcsolatot, aki nem épít, hanem rombol téged? Nehéz megváltoztatni egy szokást, aminek a rabja vagy? Fájdalmas nem visszaszólni a párodnak és egy meddő vita és ego-harc helyett hálásnak lenni azért, amiért vagytok egymásnak?
Igen, ezek borzasztó nehéz élethelyzetek, de tedd fel magadnak a kérdést: melyik visz előre?
* Ha maradok egy olyan „baráttal”, aki folyamatosan lehúz vagy a lezárással kinyitom a szívem egy olyan ember felé, akivel egy szinten rezgek?
* Ha továbbra is ragaszkodom egy szokásomhoz és ezzel rontok az életminőségemen, bántom magam továbbra is, hogy gyenge vagyok, vagy ha megrázom magam és büszkén elismerem azt a sikert, hogy 1 perce – 20 perce – 3 órája – 1 napja – 1 hónapja… nem élek ezzel a szokásommal?
* Ha belemegyek egy egymást elnyomó vitába, ahol mindenki sérül, az is aki látszólag nyer és felül kerekedik a másikon vagy ha megállítom és azt választom, hogy most másképp lesz?
Na ez a Szaturnusz tanítása, hogy ne ragadj be, hogy nyiss, hogy változtass és hogy igenis lépj túl a korlátaidon. Itt és most könnyedebben sikerülhetnek ezek, így már csak az elhatározás szükséges, hogy magad mellett DÖNTS! És lépj a tettek mezejére lépésről lépésre haladva.
És nagyon fontos: ha most rendben vagy, úgy érzed megtettél mindent, hogy felszabadítsd magad, akkor pedig figyelj, mert most még jöhetnek elő a kanapé alól kis porcicák, amin lehet dolgozni. Illetve töltekezz és merj nagyot álmodni! Ne hagyd magad a „jól van az úgy” illúziójában, most lehet még jobb, másabb, új utak és lehetőségek nyílhatnak meg előtted.
Vagy fordítsd kreatív irányba az erődet: alakítsd át, rendezd be, fesd meg, fűzd fel, varrd meg, cseréld ki, tanulj valami újat, próbálj ki valami mást.
Önismereti csoportom indul szeptember második felében, ahová lehet még jelentkezni – több kisebb csoport lesz (4-5 fő) és asztrológiai alapokon indulunk, saját képlet értelmezéssel, workshop jelleggel sok beszélgetéssel és más eszközöket is bevonva (tarot, inga, meditáció, coaching szemlélet). Nagyon fontosnak tartom kiemelni a gyakorlatiasságot, hogy azonnal használható eszközöket adok a kezedbe, amivel megtanulod saját magadat és a saját képességeidet használni, beleállni az erődbe. Akkor is érdekes lehet a csoport, ha már segítő szakember vagy és az asztrológiát szeretnéd egy kicsit közelebb hozni magadhoz.
Szerda esténként tartok a csoportról online tájékoztatót, ehhez az eseményhez lehet csatlakozni.