Még véletlenül sem szeretnék üres frázisokat, hangzatos ígéreteket puffogtatni. Semmi értelme nem lenne, mert a csalás és az ámítás mindig kiderül. Nincs varázspálcám – sajnos – nincs egy mindent megoldó pirulám sem.
Van viszont saját sztorim, tapasztalatom egy olyan úton, amit bejártam. Visszatekintve látom a döntéseim súlyát, a kitartásom hiányának következményeit és egy másik életszakaszban a kitartásom gyümölcsét.
Amikor a kitartásom miatt nem léptem arra az útra, amin a mai napon rajta vagyok, akkor egy 20 évnyi kerülőről beszélünk. 20 év! Bakker! Hogy a 20 év tapasztalata kellett ahhoz, aki ma vagyok? Lehet. Talán. És ha nem? Ha már 20 éve csinálhatnám azt, amiért a világra jöttem?
Ezt már nem tudjuk meg és igazán rágódni sem érdemes rajta.
Szóval arra fókuszálok, ami van. 20 év különféle állásokban, bár a nagyja projektvezetőként, egyszer talán, egyszer pedig biztosan súroltam a kiégés közeli állapotot… életközépi válság is pipa. Viszont rengeteg emberrel dolgoztam együtt, kapcsolatokat építettem, megtanultam figyelni rájuk, kezelni a különféle embertípust és kialakult a saját stílusom, személyiségem. És szeretem magam. Nem önimádat meg nagy arc vagy beképzeltség ez… rendben vagyok azzal, aki vagyok.
Te szereted magad?
Az egészben az a legjobb, hogy például a nagylányomnak a továbbtanulás küszöbén nagy bölcsen mondtam, hogy ne akarjon vélt vagy valós elvárásoknak megfelelni. Ne azért válasszon egyetemi szakot, mert „majd azzal jól el lehet helyezkedni és keresni”. Fontos ez is, de nem a legfontosabb. Nem biztos, hogy megéri kerülőúton szenvedni, ha úgyis tudja mit akar. Előbb-utóbb azt fogja csinálni, akármi is lesz. Minek tegyen 20 év kitérőt? Vagy akár 5 évet is?
Az életem másik nagy véglete a spiritualitás. A kilencvenes években begyűrűző ezotéria és különféle spirituális irányzatok engem is magukkal ragadtak. Ekkor teljesen kezdetlegesen, mindenki a jövőt akarta látni, horoszkóp, tarot, számmisztika, üveggömb. Az egész nem erről szól. Minden az önismeretről szól és a különféle eszközök csak segítenek a megértésben.
Remélem senki nem gondolja, hogy egy cirka 5800 millió kilométerre lévő bolygó (a Plútó) bármilyen hatással van Gipsz Jakab buszsofőrre?
Nem. Minden belül van. Az asztrológiában a csillagképek és a bolygók csak segítenek abban, hogy ami bent van, azt tudjuk értelmezni. Egy diagnosztikai eszköz. Ugyanez a kártya, a számok, bármi.
A születési ábra olyan, mint egy kardiogram, amelynek a segítségével az orvos olvassa a jeleket a szívműködéssel kapcsolatban. És ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy sokkal több asztrológiai, mint szívműködés elemzés született már a világon eddig összesen.
Ezt csak azoknak mondom, akik nem „hisznek” ezekben a dolgokban. Kő kemény tudomány – persze lelkiismeretesen tanítva és megtanulva (én pl. 5 évig tanultam…).
De erre is meg kellett érni, el kellett ide jutni. Sok tanulás, gondolkodás, felismerések, tanítók segítségével.
Volt olyan időszak az életemben, amikor eladtam az összes ezoterikus könyvemet, nem néztem még az égre sem.
Csak aztán jöttek a noszogatások barátok, régi ismerősök és hát az Univerzum részéről is, hogy emeljem már fel a fejem a csillagos égboltra.
Amikor azt mondom kiteljesedett élet, akkor arra gondolok, hogy szívesen kelek fel az ágyból, mert tudom, hogy amit csinálok az a helyén van. Értem ezt, a családommal való kapcsolatokra, a munkámra, a céljaimra. És hogy tudom, biztos vagyok benne, hogy nyomot hagyok magam után. Ha másban nem, akkor a gyerekeimben, akik azt látják nap mint nap, hogy anya boldog, mert azt csinálja, amit szeret. Ez tökre ELÉG! Ennyit kívánok nekik is az életben.
Ez a spiritualitás lényege:
- felteszed a kérdést, hogy miért születtél erre a világra
- megtalálod rá a választ
- éled az életed eszerint a cél szerint.
Slusszpassz! *
Az Isten / Univerzum / Fényesség / az EGY abban a pillanatban melléd áll, amint megvan. Kérni kell a segítséget és elfogadni, nem rinyálva könyörögni, hanem tenni saját magadért.
Az az igazi, amikor feladod. Feladod felfelé, odaadod az életed, hogy tessék, itt vagyok, beleállok, azt csinálom, amire vállalkoztam még odafönt szabad akaratból és megszülettem.
Ha szeretnéd átalakítani a gondolkodásodat és a hétköznapokban is azonnal használható gyakorlatokat tanulni, akkor gyorsan foglalj egy időpontot a 30 perces díjmentes konzultációra.